Engel & Völkers Licencpartner Hungary > Blog > A Forbes Évindító Gáláján jártunk

A Forbes Évindító Gáláján jártunk

2019. január 17-én a Forbes Évindító Gáláján vett részt cégünktől Urbán Péter (E&V Managing Partner) és Pásztor Kornélia (Irodavezető). 

A zártkörű, állófogadással egybekötött Gálán, mely a Festetics Palotában került megrendezésre, egykori címlaposok és a Forbes magazinban szereplő legsikeresebb és legbefolyásosabb magyar vállalkozók, üzleti vezetők vettek részt.

A pódiumon Kulka János Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésszel, valamint Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójával beszélgettek a Forbes újságírói. 

Az esemény alatt adománygyűjtés folyt a Böjte Csaba által létrehozott gyermekmentő szervezet számára, mely az Erdélyben sanyarú körülmények között élő gyermekek felkarolását végzi, valamint az afáziás betegek gyógyítását segítő alapítvány számára.



 Budapest
- Urbán Péter Managing Partner

Urbán Péter, E&V Managing Partner, éppen adakozik a Forbes Évindító Gálán.

Az esemény végén a szervező Forbes goodbye csomaggal búcsúztatta a vendégeket. A csomagban két kiadvánnyal is képviseltettük magunkat: nemzetközi GG magazinunkkal és a saját kiadású Private Residences Hungary brosúránkkal. 

Köszönjük a rendkívül színvonalas rendezvényt, remekül kezdődött az év!

Lépjen velünk kapcsolatba most
Engel & Völkers
Licencpartner Hungary
  • Szilágyi Dezső tér 4.
    1011 Budapest
    Hungary
  • Fax: +36 1 392 0388

Nyitvatartás

H-P: 9:00-18:00

Szo: egyeztetés szerint

Ismerjük ingatlana piaci értékét

Tudja, hogy jelenleg mennyit ér az ingatlana? Függetlenül attól, hogy csak tájékozódni kíván ingatlana aktuális piaci értékéről, vagy a lehető legelőnyösebb feltételekkel kívánja eladni az ingatlanát: Tapasztalt értékesítési szakértőink örömmel állnak rendelkezésére egy ingyenes és kötelezettség nélküli értékmegállapítás elvégzésében.

Kövessen minket a közösségi médiában